Már nagyon korán bedobták a mély vízbe – sőt, végig szinte csak ott ‘úsztatták’, de Novothny Soma kiállta a próbát. Évek óta idősebbek ellen játszik, ám ez az eredményességi mutatóin cseppet sem rontott. Az őszi szezonban a felnőtt NB II-ben szerepelt, és a fél szezon alatt szerzett 9 góljával a bajnokság végén 10. lett a góllövőlistán – pedig a többieknek kétszer annyi meccsük volt, hogy betaláljanak.
Ám ő nem maradt, télen új kihívás várta, fél évre kölcsönvette őt a Napoli.
A veszprémi fiatalemberrel beszélgetünk most, kezdetekről, az olaszországi edzőközpontról és sok minden másról.

  • Mesélj egy kicsit a veszprémi bázisról, amely ugyan a nyilvánosság előtt ritkán kerül szóba, mégis olyan játékosok kerültek ki innen, mint – szigorúan betűrendben – Lang Ádám, Meiczinger Bence vagy épp te. Mi a titok?
  • Nagyon szerettem már kiskorom óta az edzésekre járni, sok tornán vettünk részt. Aki igényelte annak volt lehetősége egyéni képzésekre, a tréningek végén gyakran kint maradtunk a pályán játszani, kapura lőni. Mindig jó hangulatúak voltak a tréningek. Titok viszont szerintem nincs, mindössze szakmailag felkészült edzők és tehetséges gyerekek kellenek hozzá, hogy a veszprémi nevelőmunka újabb eredményeket hozzon.
  • Nagyon gyakran idősebb korosztályban játszottál. Mennyire volt nehéz beilleszkedni és megszokni a játék ritmusát?
  • Minden korosztályváltásnál voltak eleinte problémák, a teljesítményemmel kellett bizonyítanom, hogy ott a helyem – de ez így a normális. Szerencsére minden esetben sikerült és miután eredményes voltam, könnyebben fogadott be a csapat. Természetesen sokan köszönhetek annak, hogy a veszprémi klubnál mindenkinek lehetősége van az idősebbek között pályára lépni, így már nagyon hamar belekóstolhattam az U19-es vagy épp a felnőtt foci légkörébe.
  • Mit tartasz saját legnagyobb erényeidnek, amikről úgy gondolod, hogy átlag felettiek?
  • Jó fizikumom van, ha nálam van a labda, ahhoz nehezen fér hozzá az ellenfél. Érzem a kaput.
  • Térjünk át Olaszországra, közelebbről a Napolira. Vannak-e jelentős körülmények az itthoni és a kinti edzésmódszerek, hozzáállás, vagy bármi ilyesmi tekintetében?
  • Az öltözői hülyéskedés ugyanúgy megvan, mint itthon, tehát a jó hangulat nem hiányzik – ám abban a pillanatban, amint a pályára lépünk, ennek vége. Már a bemelegítő cicázás is kőkemény harc. Mivel a csapat mellett többen dolgoznak, így nincs egy pillanat megállás sem, mert amíg az egyik gyakorlatot végezzük, a pálya másik felén épül a következő állomás. Intenzívebbek tehát az edzések és szinte nincs semmilyen üresjárat.
    Az edzőközpontban 3 füves pálya található. Itt csak a Primavera és az első csapat készül. Természetesen az olasz bajnokikon használt labdával edzünk, minden felszerelést kapunk. Az edzésekre autóval visznek a hotelből, ahol lakom. Valamint azt emelném még ki, hogy minden mennyire precízen meg van szervezve, elő van készítve. Fontos apróság még, hogy a mérkőzések előtt közös ebéd van, a távoli meccsekre egy nappal előbb elutazunk.

  • Mesélj egy kicsit a Primavera bajnokságról!
  • A Primavera bajnokság a közvetlen utánpótlást jelenti. A mérkőzések irama nagyon kemény, 20 évesek a legidősebbek, 17 a legfiatalabbak. Minden első- és másodosztályú klub ebben a bajnokságban indítja azt a csapatát, amelyikből kikerülhetnek a felnőtt csapat későbbi – 1-2 éven belüli – játékosai. Külön megtiszteltetés számomra, hogy a 9-es mezt kaptam, ami egyben hatalmas felelősség is, hiszen ezzel a számmal a hátadon egy pillanatra sem lankadhatsz és folyamatosan gólokkal kell bizonyítanod.
  • Annak idején hogyan került szóba a neved a nápolyiaknál? Mikor hívtad fel magadra a figyelmüket?
  • Ez a történet akkor derült ki, amikor már hónapok óta itt voltam. Két évvel korábban, a magyar-szlovák korosztályos eb-selejtezőn egy szlovák fiút figyelt a Napoli szakembere, majd meglátott engem, a teljesítményemmel meggyőzhettem, mert és attól kezdve figyelemmel kísérte a pályafutásomat (válogatott és bajnoki meccseket egyaránt). Ezután döntöttek úgy, hogy fél évre leigazolnak.
  • És most hogy látod az esélyeidet a maradásra? Véleményed szerint a Napoli élni fog opciós jogával?
  • Egyelőre nem tudunk konkrétumot, de minden jel arra mutat, hogy a Napoli szeretné, hogy maradjak.